Ez a délelőtt ragyogott akár a gyémánt.

Ablakom kitárva, mint a zuhatag

ragyogott, áradt szét a fény szobámba.

Fény korbácsolta a falakat

Szerettél már úgy igazán, egyszer, valaha…
Lelked, őszintén, pőrén kiadva?
Szerettél fájdalmasan megalázkodva?
Szeretni valakit…

 A történet egy sziklafal hasadékánál kezdődött, két fiatal sziklamászó között. Zoltán nagyon szerelmes volt barátnőjébe, de Béla elszerette tőle. Zoltán megemlítette, hogy milyen jó barátok voltak, még is elcsábította tőle a szerelmét. Béla gúnyosan válaszolt,

Megilletődve állunk meg a sok száz éves történelmi emlékek előtt. A múzeumokban érdeklődéssel szemléljük a különös alakú és életmódú állatokat, amelyek a régi időket hozzák elénk.

Ön mit szól ehhez a képhez? Ön ért hozzá…A kis Zolikát festettük le egy művésszel, - mondta Zsuzsa, a vendéglátóm -

Én meg nézem a Zolika arcmását, és azon gondolkodom, mit is válaszoljak?

János, bár, a harmincas éveit taposta, még ma is szertelen és szeszélyes természetű volt. Gyermekként is rengeteg gondot, keserűséget okozott szüleinek, akiket már korán elveszített.

Könnyű puha párában

bújik a csend, álmosan mereng,

kaktusz virágok pilláikat lassan bontogatják,

szemükből a hajnal gyöngye pereg.

Mérhetetlen porszem

a mérhetetlen űrben,

ugyan mit cselekszem?

Ha a tű gombostűfej,

én mi vagyok?