Ez a délelőtt ragyogott akár a gyémánt.

Ablakom kitárva, mint a zuhatag

ragyogott, áradt szét a fény szobámba.

Fény korbácsolta a falakat

s visszaverődve a tárgyakon is szétáradt

magam is érezve annak melegét.

Mintha millió nyílvessző lövellné sugarát,

a fény melege lerohant, rám zuhant,

fürdette, cirógatta testem.

Szemem lehunytam elvakulva ettől a rohamtól.

Magam ura voltam, senki nem zavart

nem kellett munkába sietni, az örökös

nyüzsgés zaját hallgatni, nem terhelte tudatom.

Kiláttam az utcára, a közeli hegyekre

nyugtatóan hatott agyamnak a bársonyos zöld

az erdő, a hegyoldal. Szememmel öleltem át

a belátható tájat, és csodálhattam a vasárnapi

csendben, mint énekelnek a madarak, szerelmüknek.

Jól esett ez az édes lustaság, élvezhettem

a nyári napfény reggeli melegét.